Leírás és Paraméterek
A könyv tanulmánnyal kezdődik Kalotaszeg fekvéséről, népi elrendeződéséről, aztán átcsap a történelemre, Erdély őskorára, majd hirtelen regényes novellává alakul, hogy aztán megszabadítva magát minden műfajbeli korláttól, egyetlen kötelen belül tetszése szerint cserélgesse Kalotaszeggel kapcsolatban a regénytöredéket, etnográfiát, művészettörténetet, korrajzot, sőt a publicisztikát, – mindazt, amit egy művelt művészlélek mondani tud egy tárgyról, mely szívéhez nőtt. Mintha a zenevirtuóz tízféle hangszeren játszaná ugyanazt a témát, művészi játékát a bravurral párosítván, mely ha kiemeli is művészetét, ugyanannyira meg is zavarja. Mintha a kiránduló, csupán elragadtatásának engedve, a gyönyörű tájról itt is, ott is fényképet készítene, aztán az érzelmi rendszer igazolására lelkes magyarázatokat fűzne az egyes képekhez s szavainak csapongását ráadásul rajzokkal illusztrálná. Az ahány fejezet, annyi irányba kanyargó könyvet ízléses metszetek díszítik. Ezek is a szerző alkotásai és ép…