"Tartozom egy vallomással. Olyan anya mellett nőttem fel, aki sikerkönyveket írt a gyereknevelésről. ... Ilyen előzmények után illene, hogy gyerekjáték legyen számomra a nevelés. ... Rá kellett jönnöm, hogy a nevelésben semmi sem könnyű vagy tökéletes. Van, amikor a puszta túlélés is éppen elegendő cél."
A gyermek felnőtt, és maga is szülő lett: részben ráhagyományozott, jól bevált eszköztárral vághatott neki a gyereknevelés kalandjának, részben új kihívásokkal kellett szembenézne, amelyek elé az időközben megváltozott világ állította, és az örökbe kapott stratégiák talaján újakat kellett kidolgoznia.Ebben remek segítőtársa volt gyermekkori barátnője Julie King. Kettejük szülői küzdelmeiben, kudarcaikból kibontakozó sikereiben az olvasó sajátjaira ismerhet, megkönnyebbülve felsóhajthat, ogy a gyereknevelés nemcsak számára jelent időnként "lehetetlen küldetést", és olyan megoldásokra, eszközökre lelhet, amelyek meglepően egyszerűek, de mégsem bukkant rájuk magától, mert az a szemléletváltás hiányzott, amit ez a könyv adhat meg.
|