Ez a kötet 2015 áprilisa és 2021 januárja között a Magyar Katolikus Rádió műsorában heti gyakorisággal elhangzott több mint háromszáz jegyzetemből való válogatás.
Kezdettől úgy gondoltam, az utóbbi bő fél évszázadban oly gyakran hallott szólammal ellentétben hitünk nem magánügy, hanem a szellem és a lélek dolgai mellett társadalmi, ideológiai és politikai értelemben is a nyilvánosságra tartozó közügy, amely felhatalmaz, sőt kötelez arra, hogy az embereket különösen is érintő és érdeklő olyan témákról, a nyilvánosságban zajló olyan vitákról, alapvető világnézeti kérdésekről mondjam el a véleményemet, mint a migráció, vagy a család, a nemzeti érzés, a hagyomány, a normalitás és az egyházak elleni támadások.
Ami a kötet címét illeti, a Közügyek és közjátékok talán jól fejezi ki, amiről folyamatosan szólni szeretnék. Így a közügyeken azokat a témákat értem, amelyek, legyenek nagy világnézeti kérdések vagy napi aktualitások, hívő és nem hívő emberek számára egyaránt érdekesek, aktuálisak, vitát érdemelnek. Ami pedig a közjátékokat illeti, ezen azokat a nyílt vagy burkolt, alapvetően bal-liberális támadásokat értem, amelyek ma a keresztény kultúrát, a hagyomány és a tradicionális értékek lapján álló konzervatív gondolkodást nap mint nap érik, amelyeket hitünk és meggyőződésünk védelme érdekében nem lehet, nem szabad szó nélkül hagynunk.
|